wrapper

Beaking News

szechenyi 20202015. július 22.
CSEPELI KIKÖTŐ SZOLGÁLTATÓ KFT.
CSEPEL

SAJTÓKÖZLEMÉNY

BEFEJEZŐDŐTT A CSEPELI KIKÖTŐ SZOLGÁLTATÓ KFT. PROJEKTJE A BUDAPESTI SZABADKIKÖTŐBEN

Az 58,54 millió forint európai uniós támogatással megvalósuló projekt keretében a Csepeli Kikötőben partfal helyreállítására, valamint ponton építésére került sor.

A projekt célja a Magyarországon történő áruszállítás jobb logisztikai kiszolgálásának elősegítése volt a közlekedési infrastruktúra elemek fejlesztése révén.

A KÖZOP-4.6.0-14-2014 „Kikötői alapinfrastruktúra fejlesztése, korszerűsítése” című pályázati kiíráson, az Új Széchenyi Terv keretében 2014 decembere és 2015 júniusa között összesen 58.540.350 forint támogatás segítségével történt a fejlesztés a kikötőben.

A beruházás magában foglalta az úgynevezett Nyíltrakodó partfal helyreállítását, mely a 2000-es évek rekord árvizei során rongálódott, valamint hogy a kikötői hajós forgalom számára biztonságos, mobil kilépési pont biztosítását a régi, már nem felújítható ponton helyett. Az 1800 m2 partfal helyreállítására 2015 januárjában sor került, ezt követően a ponton építése júniusban valósult meg.

More in this category: « KIOP-2.2.2-2-2007-10-0002/1